Valamikor régesrégen, az idők kezdetén, amikor még az emberek állatbőrökbe burkolózva védték magukat a hideg ellen. Az elefántoknak még nem volt hosszú ormányuk. Szóval nagyon régen, élt egy kis elefánt, akinek Jumbó volt a neve. Rosszcsont gyerek volt ez a Jumbó, sohasem fogadott szót a mamájának. Szegény hiába mondta neki.
- Ne menj el mellőlem szó nélkül! Ne menj le a folyóra egyedül! Vigyázz a krokodilokkal!
Nem használt sem a jó szó, sem szidás. Jumbó mindig az ellenkezőjét tette, amit mondtak neki.
Történt egyszer, hogy ez a rosszcsont kis elefánt, anyukája tiltása ellenére egyedül ment le a folyóra, ahol néhány krokodil lustálkodott a langyos vízben. Jumbo belerohant vízbe és fröcskölni kezdett. A krokodilok egy darabig tűrték de egy idő után megunták és a legöregebb rászólt a rakoncátlankodó kis elefántra. Nem használt azonban sem a kérlelés, sem a fenyegetőzés Jumbó tombolt tovább. Ekkor az egyik fiatalabb krokodil egy óvatlan pillanatban elkapta Jumbó orrát és elkezdte befelé húzni a vízbe. Jumbó persze nem hagyta magát, megvetette a lábát húzni kezdte a krokodilt kifelé. Így huzakodtak egy ideig, amikor Jumbó mamája felfigyelt a viadalra és hangos trombitálással a vízbe trappolt.
- Engedd el a fiamat!- kiáltotta és hatalmas fülével nyakon csapta a krokodilt, aki ijedtében elengedte Jumbót és eliszkolt.
- Szégyeld magad!- szidta fiát az elefánt mama.- Hát hiába beszéltem neked? Most nézd meg magad!
Jumbó rémülten vette észre, hogy az orra milyen csúnyán megnyúlt a küzdelemben. Keservesen sírni kezdett és megfogadta, hogy ezentúl mindig jó lesz, csak ne maradjon ilyen az orra. De hiába volt minden sírás, zokogás, bizony az orra hosszú maradt. Sőt a gyerekei és az ő gyerekeik hosszú orral születtek és azóta minden elefánt ormánnyal szűletik és már nem is tudják, hogy miért. De az elefántok azóta is haragszanak a krokodilokra és krokodilok félnek az elefántoktól. De ők még emlékszenek Jumbóra és néha jót nevetnek rajta.
